Krisna-völgyi Búcsú (PAX TV beharangozó – 2012 )

Búcsú Somogyvámoson. Krisna-völgy idén is várja a látogatókat július 20-ától és 22-ig, péntektol vasárnapig. A fesztivál hagyományosan jó alkalom arra, hogy minden korosztály, köztük a kisgyermekes családok is jól érzezzék magukat. A Krisna-völgyi gyerekek pedig – akik évközben a saját iskolájukban tanulnak – maguk gondoskodnak arról, hogy az ide látogató gyerekek ne unatkozzanak.


 

Az itt tanuló gyerekek hagyományos és védikus oktatást is kapnak, elsajátítják a biogazdálkodás alapjait és megtanulnak indiai hangszereken játszani – tudásukat a Búcsú színpadán is bemutatják. A tanulók a farm tehénvédelmi programjába is részt vesznek, és bekapcsolódnak országos pályázatokban is.

A Krisna-völgyi gyerekek a Búcsúra rövid színpadi produkcióval készülnek. Az Igazi kincs címu darabot mutatják be, ezt és hangszeres eloadásukat minden nap délelott illetve koradélután meg lehet tekinteni.

De nem csak szemlélok, hanem a programok aktív részesei is lehetnek azok a gyerekek, akik eljönnek a Krisna-völgyi Búcsúban: a reggeltol estig zajló színes programok mellett. íjászkodhatnak, megnézhetik a tehenészetet, szombaton és vasárnap pedig a tradicionális indiai esküvot.
Miközben mindenkit – kicsit és nagyot egyaránt elvarázsol majd a nyugodt, békés, a fiatalabb korosztály által talán még soha nem is tapaszralt háborítatlan természetközeli környezet.

De ha valaki elfárad vagy megéhezik, akkor sem kell aggódnia. A vegetáriánus lakomasátorban a gyerekek talán még soha nem tapasztalt finomságokat kósolthatnak meg: a zöldségek és a gyümölcsök ugyanis itt eredeti ízüket megorizve egyenesen a konyhakertbol kerülnek az asztalra…

Narráció/Szöveg: Sipos Ildikó

Felvétel: PAX TV

 

/p

Vélemény, hozzászólás?