Gyerekek siksa fogadalma

Szombaton, Sri Narasimha Caturdasin lesz az első alkalom, hogy gyerekek is tehetnek siksa fogadalmat!

Elnézést kérek mindenkitől, hogy az utolsó pillanatban kommunikálok erről. Remélem, hogy ez a néhány nap elegendő, hogy felkészüljetek.

Szülők kérésére beindítjuk azt, hogy gyerekek is tehessenek fogadalmakat. Úgy gondoljuk, hogy ez inspiráló a bhakta gyerekek számára, sőt szép példa felnőttek számára is akik most közelednek a Krisna-tudathoz.

„A gyerekek eldönthetik, hogy mire tesznek fogadalmat a következő 1 évre. Azaz tehetnek olyan fogadalmat, hogy a következő 1 évben lejapáznak 100 kört, vagy olyat, hogy minden nap 4 kört fognak, vagy hetente 20 kört. Így kellőképpen rugalmas a rendszer ahhoz, hogy ha a gyerekek kedve kicsit alábbhagy egy idő után akkor ha inspiráltabbakká vállnak akkor be tudják hozni magukat.” (Vezetői Tanács VT151002/1 Határozat)

Kérem a szülőket, hogy legkésőbb május 20., péntek 18 óráig jelezzenek nekem emailben az rrd@krisna.hu címre, hogy a gyerekük milyen fogadalmat kíván tenni.

A fogadalomtétel úgy fog zajlani, hogy a gyerekek együtt kijönnek a bhakták elé, elmondják egyenként, hogy mire tesznek fogadalmat, megtapsoljuk őket és kapnak egy oklevelet.

Az alsó korhatár 7év, a felső korhatár 16 év, e felett már a felnőtt siksa rendszer szerint tehetnek fogadalmat.

A fogadalomtétel ideje május 21., szombat 12:30.

Köszönöm a figyelmeteket, várom a jelentkezőket!

Vélemény, hozzászólás?