Szeptember 1.: Covid-19 információk

A Vezetői Tanács közleménye a központok bezárásáról.

Kedves Bhakták!
Kérlek, fogadjátok tiszteletteljes hódolatomat.
Minden dicsőséget Śrīla Prabhupādának.

Ahogy azt már a közösségi médiában és a honlapjainkon is láthatjátok, a legtöbb központunkat mától zárva tartjuk, mivel az egyik budapesti támogató bhaktánál augusztus 31-én COVID-19 koronavírust diagnosztizáltak.

Biztonsági okokból döntöttünk úgy, hogy határozatlan időre bezárjuk a Budapesti Templomot, Krisna-völgyet, valamint az egri Govinda Éttermet, illetve az ezekhez az intézményekhez tartozó szolgáltatásokat is (turizmus, tanfolyamok, ételosztás, éttermek) átmenetileg szüneteltetjük. A Budapesti Templom teljes karantén alá kerül. Krisna-völgy területére munkavégzés céljából, a templomépületbe pedig csak szolgálatvégzés céljából lehet belépni. Krisna-völgyet egészségügyi és fontos bevásárlási célból lehet elhagyni.

A beteg egyébként jobban van, a tünetei enyhültek, de a lezárást azért tartottuk fontosnak, mivel több bhaktával is kapcsolatba került a tünetmentes időszakban. Zajlik a kontaktkutatás, illetve azok tesztelése, akik potenciálisan megfertőződhettek.

Amint a potenciális fertőzöttek tünetmentesen letöltik a 2 hét karantént, és a szóban forgó helyszíneket fertőtlenítettük, igyekszünk mielőbb visszaállni a megszokott működésre és újra kinyitni a központjainkat. Erről a közösségi oldalakon, illetve az adott honlapokon mindig jelenítünk meg friss hírt.

A bhakták tájékoztatása érdekében a kozosseg.krisna.hu oldalon elhelyezünk egy „COVID-19 tájékoztatás” című bannert, ide kattintva mindig megtaláljátok a legfrissebb, aktuális VT tájékoztató szövegét.

Továbbra is várjuk kérdéseiteket, észrevételeiteket a [email protected] email címen.

Kérjük a szíves megértéseteket a kellemetlenség miatt, és bízunk az együttműködésetekben. Reméljük, mielőbb találkozhatunk.

Mindenkinek jó testi-lelki egészséget kívánunk!

A Vezetői Tanács nevében szolgátok:

Rādhā-Kṛṣṇa Dāsa

Vélemény, hozzászólás?