Minőségi japareform – 5-6. rész – Türelem, állhatatosság

Hare Krisna kedves bhakták, érdeklődők!

A japa meditáció fejlesztésének 6 gyakorlatából maradt még kettő, amelyekről nem írtam. Emlékeztetőül, a gyakorlatokat Sríla Sacitananda Maharája javasolta, amikor a megvalósításairól kérdezték őt. Minden bizonnyal külön-külön is érdemes elgondolkodni az utolsó két tanácson, de valahogy úgy éreztem, inkább egyben adom közre – elég szorosan kapcsolódik a kettő a számomra, mint az érem két oldala, vagy a “ne tedd – tedd” tanácsok. Íme:

—–

Avyagratva – türelem az ötödik elv. Ne siessük el a gyakorlatot! A bhakti hangulatával ellentétes lenne, ha csupán „szeretnénk befejezni a köreinket”. Voltál-e már valakivel, aki amilyen hamar lehet, szerette volna befejezni a találkozót? Ilyenkor azt gondolhatod: „Ha neked annyira nem fontos, akkor én sem akarok tovább veled lenni, ne erőltessük. Akár be is fejezhetjük most az egészet, nincs miért tovább beszélnünk.” Ne siesd el a japázást, mert ha Krisna azt látja, hogy csak „le akarod tudni” a gyakorlatot, elfuthat tőled. Hiszen mondhatja: „Mielőtt teljesen elhanyagolnál, elmegyek magamtól.” Ilyenkor maradnak a száraz körök.

Az utolsó fontos tulajdonság az anirveda – állhatatosság. Arra utal, hogy legyünk kitartóak. Az „a” elöljáró tagadást jelent, a „nirveda” pedig „semlegességet”, vagy „érzéketlenséget”, „közönyt” jelent, vagy akár „depressziót” is. Nem szabad elvesztenünk a hitünket, mert a japázás nem feltétlenül hoz gyors eredményt.

————-

Számomra nagyon sokat jelentett a szó szerinti magyarázat, hiszen “általában” én is értem, mint jelent a türelem vagy az állhatatosság. De ebben a speciális esetben, amikor azzal küzdök, hogy szépen kimondjam a szavakat 1 óra múlva is, hogy ébren maradjak, hogy ne gondoljak másra, hogy gondoljak a jelentésre a szavak kimondásakor, stb., bizony más szempontból kell türelmesnek lennem, mint amikor a gyerekemmel vitatkozom, vagy a főnökömnek, feleségemnek/ férjemnek/szüleimnek akarok elmagyarázni valamit és érthetetlenkedik. Ez a türelem egyrészt önmagamnak kell, hogy szóljon. És rögtön jön (nálam) az állhatatosság, eltökéltség. Igen, ÉN IS meg akarom tapasztalni, hogy Krisna és a Szent Név nem különbözik, hogy a transzcendentális élmény forrása, hogy énem egy része, és amikor igen nagy hittel egyszer majd kimondom a szent nevet, megállíthatatlanul sírni fogok, sírni a boldogságtól. És el fogom felejteni az összes száraz kört, fáradtságot, figyelmetlenséget. Gyors vagy nem gyors, így már mindegy, mert egyszer eljön a pillanat, az élmény, amire jogom van – eredetemnél és létemnél fogva: hisz transzcendentális lény vagyok én magam is.

szolgátok, Gaura Nitai d