Kedves Bhakták!
Kérlek, fogadjátok tiszteletteljes hódolatomat!
Minden dicsőséget Śrīla Prabhupādának!
Kérlek, ne feledjétek, hogy a közelgő Gaura Purṇimā (március 8.) ünnepség előtt szeretnénk idén is szépen kitakarítani Śrī–Śrī Dajal-Nitāi Vidzsaja-Gaurāṅga templomát! Ebből az alkalomból, a korábbi évekhez hasonlóan 2015. március 1-én, vasárnap, újra Gundicsá Márdzsana Fesztivált szervezünk.
Amilyen lelkesedéssel tisztítjuk az Úr templomát, olyan mértékben fog tisztulni a szívünk is.
„Śrī Csaitanja Mahāprabhu bhaktáival és társaival felmosta és kitakarította a Gundicsá templomot. Olyan hűvössé és fényessé varázsolta, mint saját szíve, s így méltóvá tette arra, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa helyet foglaljon benne.”
( Csaitanja Csaritámrita, Madhja-līla, 12.1.)
Aznap a reggeli leckén is erről a témáról hallhatunk majd.
A program a következők szerint fog alakulni:
9:00 Takarítás kezdése
12:30 Közös kírtan
13:00 Lakoma
Természetesen azokat, akik részt vesznek a Gundicsá kedvtelésben, az idei évben is vendégül látjuk majd a lakomára.
Jelentkezés:
Aki szeretne jönni, kérem jelezze tanácsadójának vagy nekem e-mailben legkésőbb jövőhét keddig (március 4.), hogy a szolgálati beosztást időben el tudjuk készíteni.
Várunk benneteket szeretettel!
Szolgátok,
Bhagavat-prija Dász