Sríla Bhaktivinoda Thákura (1838-1914)

A nyugat-bengáliai Ulágráma nevű faluban, a múlt század első felében született az újkori vaisnavizmus legtermékenyebb írója Kedáranátha Datta, azaz Bhaktivinoda Thákura.
Már kisgyermekként kapcsolatba kerül az írással: 1849-ben, 11 éves korában alkotta meg Ulá-candi-máhátmya c. művét, amely Birnagar falu Ulá-candi nevű múrtijának a szépségét dicsőíti gyönyörű bengáli nyelven.
Tizenhárom éves korában szülei Kalkuttába küldik, ahol rövidesen befejezi tanulmányait.
Az iskolaévek alatt rendszeresen publikált angol nyelven a The Hindu Intelligencer és a The Literary Gazette c. lapokban.
Húszéves korára The poriad címmel két kötetnyi angol nyelvű verset adott ki, amelynek egyébként egy példánya ma is látható a londoni British Museumban.
Ekkoriban történt az is, hogy elkezdett tanítani és Orisszában elsőként bevezette az angol oktatást.
Huszonnyolcéves korában elfoglalta a kormány megbízott elöljárója (Deputy Magistrate) pozícióját, az ezt követő években pedig rendkívül példamutató módon teljesítette az e poszttal járó kötelességeket.
Ugyanakkor munkája mellett a vaisnavizmus elveit is tanulmányozta és terjesztette. 1869-ben Dinajpurban (Bengália) a Bengal Provincial Civil Service és a Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland tagjai előtt elmondott egy történelminek is nevezhető beszédet a gaudíya vaisnava tradíció értékeiről.
A beszéd később – 1869-ben – nyomtatásban is megjelent The Bhagavat: Its philosophy, Its ethics and Its theology címmel. 1871-ben Sríla Bhaktivinodát áthelyezték Jagannátha Puríba. Ott a kormány megbízottja boldogan fogadta, és megkérte, hogy legyen a hatalmas Jagannátha templom vezetője a kormány részéről. Thákura nagyban emelte a múrtiimádat sztenderjét, és megszüntette azokat a zavarokat, amelyeket a környező falvakban megjelenő önjelölt isteninkarnációk okoztak. 1878-ban a Jessore kerületben található Narailba helyezték át. Itt kapott avatást Srí Vipina Bihári Gosvámítól, aki Srí Jahnava Mata vonalába tartozott. Ezt követőn irodalmi aktivitása egyre jobban nőtt. A nagy vaisnava tanítók közül Jagannátha dása Bábájít tekintette siksá-gurujának, s ő nevezte el “tábornoknak” is. Gaurakisora dása Bábájí pedig Bhaktivinoda Thákura szellemi irányítását fogadta el, azaz siksá-gurujaként tisztelte őt.

Bhaktivinoda avatását követőn rövidesen, 1880-ban, megírta és kiadta a Srí Krisna Samhitát, amely megmagyarázta Krisna valódi helyzetét és összefoglalja lakhelyét, energiáit, inkarnációit, kedvteléseit és társait. Ez volt az első ilyen jellegű műve, amely egyébként eljutott a Nyugatra is és ott némi elismerést is kapott. Korábban az angol és német tudósok többsége csak egy a görög Pánhoz hasonló mitológiai figurának tekintették Krisnát.

Sir Reinhold Rest, a londoni India Office tagja így ír egyik levelében Bhaktivinodának: “azzal, hogy Krisna jellemét és imádatát egy magasztosabb és transzcendentálisabb fényben mutattad be, mintahogyan azt korábban mások tették, nagyon lényeges szolgálatot végeztél hittestvéreidnek.” Sríla Bhaktivinoda Narailban egy havonként megjelenő bengáli kiadványt is elindított Sajjana Tosani (A tiszta bhakták elégedettsége) néven. Ez a lap volt a világ első vaisnava magazinja.

1881-ben zarándoklaton vesz részt, és számos szent helyet meglátogat.
Többek között Vrindávanát is, ahol találkozik Sríla Jagannátha dása Bábájí Mahárájával, az ott élő gaudíya vaisnavák vezetőjével. Sríla Bhaktivinoda útmutatást és mély inspirációt kapott a bábájítól és siksá-gurujának tekintette Őt. Ez követően saját nyomdát alapít. A vrindávanai gosvámík hatalmas odaadásának elismeréseképpen a Bhaktivinoda címet adományozták neki.
1885-ben Thákura megalapította az első Krisna-tudatos szervezetet, Srí Visva Vaisnava Sabhá néven, melyhez számos kalkuttai lakos csatlakozott. A szervezet célkitűzéseit a Visva-vaisnava-kalpa-tavi (1885) c. művében összegezte. A rákövetkező évben Sríla Bhaktivinoda kiadta a Bhagavad-gítá saját bengáli fordítását és magyarázatát, valamint a Srí Caitanya Siksámrita (Caitanya nektári tanításai) c. művét is publikálta.
Ekkoriban történt, hogy egy éjszaka álmot látott, amelyben Caitanya azt az utasítást adta neki, hogy Navadvípában végezzen szolgálatot.
Bhaktivinoda áthelyezését kérve kérelmet nyújtott be, ám elutasították. Számos kérelmet nyújtott be, de felettesei egyiket sem hagyták jóvá. Végül 1887-ben beadta a lemondását, ám nem bocsátották el, hanem áthelyezték Krisna-nagarába, amely nagyon közel volt Navadvípához.

1890-ben egy rendkívül fontos esemény történt: Thákura Bhaktivinoda felfedezte Srí Caitanya Maháprabhu valódi születési helyét. Korábban ui. az volt az általános elképzelés, hogy ez a hely Navadvípa piacterének közelében található. Azonban Sríla Bhaktivinoda Thákura alaposan áttanulmányozta Narahari Cakravatí és Srí Paramánanda dása írásait, és megvizsgált néhány 18. sz-i térképet is. Egyik este aztán, amikor éppen otthonának tetején tartózkodott és meditációba mélyedt, egy isteni látomást tapasztalt: egy ragyogó kunyhót látott északkeletre.
Másnap reggel elment arra a környékre, amelyet látomásában látott. A helyiek egy nagy földkupachoz vezették, amely tele volt tulasí növényekkel: ez volt az a hely, ahol Jagannátha Misra háza állt. Thákura örömének kifejezéseként még abban az évben kiadott egy művet Srí Nabadwípa-dháma-máhátmya címmel, amelyben egy zarándoklatot ír le. A zarándoklat résztvevői, Nityananda Prabhu, Jiva Gosvami, Srívása Thákura és Vamsivadana Thákura bejárják Navadvípa egész területét.
1894-ben Thákura Bhaktivinoda visszavonult kormány előljárói pozíciójából, és megalapította a vaisnava szervezet második ágát, amelyet Srí Nabadwípa Pracáriní Sabhá néven jegyeztetett be.
Tiszteletbeli elnökévé Tripura kormányzó hercegét nevezte ki. A szervezet célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön egy Yogapítha-i templom építéséhez, és gondoskodjon annak fenntartásától és az ottani múrtik imádatáról. Thákura olyannyira ennek az ügynek szentelte magát, hogy személyesen járt ajtótól ajtóig, hogy hozzájárulásokat gyűjtsön az ügy érdekében. Az Amrita Bazár Patriká című újság egy olyan cikket publikált, amely teljességében támogatta Bhaktivinoda tevékenységét, és lelkesítette minden olvasóját, hogy működjenek együtt vele, amikor otthonukba érkezik. Thákura Bhaktivinoda 1896-ban megjelentetett egy másik angol nyelvű munkát is, Srí Gauránga Lílá-smarana-mangala-stotram címmel, amelyben egy 47 oldalas angol nyelvű bevezető is szerepelt “Srí Caitanya Maháprabhu élete és tanításai” címmel. A munka egyébként Srí Caitanya életének és tanításának tömör összefoglalóját tartalmazta, melyet Bhaktivinoda Thákura a Srí Caitanya Caritámritából és a Srí Caitanya Bhágavataból szedett össze rendkívüli szakértelemmel. A könyvnek szintén kedvező nyugati visszhangja volt: örömmel fogadta pl. a kanadai McGill University Library és más felsőoktatási intézmények is. Emerson Thoreau így írt a Journal of the Royal Asiatic Society of London (Londoni királyi-ázsiai társaság) újságában:

“Ez a kis füzet kétségtelenül hozzájárul majd, hogy e kiemelkedő reformerről (Caitanyáról) való tudásunk kibővüljön. Szeretnénk köszönetünket kifejezni Bhaktivinodának, amiért angolul és szanszkritul is publikálta.”
Ekkoriban Thákura Godrumadvípában telepedett le. Írói tevékenysége ekkor érte el a tetőpontját: tíz év leforgása alatt több mint harmincöt művet publikált.

1910-ben teljesen visszavonult a világtól és egy kis kunyhóba zárkózott, amelynek nem volt kijárata.
Személyes múrtijait, Gaura-Gadádhara múrtiját ma is imádják otthonában, Godrumadvípában.
1914-ben, Srí Gadádhara Pandita eltávozási napján távozott el ebből az anyagi világból.
Egész élete során rendkívüli precizitással, szinte percről-percre beosztotta az idejét.

Az életrajzok tanúsága szerint Sríla Bhaktivinoda Thákura prédikálásának három fő eredménye volt:

1. Száz hiteles, a vaisnava életmódot és gondolkodást részletekbe menően taglaló könyvet írt.

2. Felfedezte Caitanya megjelenési helyét.

3. Újabb prédikálási módszereket vezetett be.

Bhaktivinoda Thákura olyan természetfölötti képességekkel is rendelkezett mint pl. a tisztánlátás (clairvoyance). Három fontos dolgot jósolt meg a jövővel kapcsolatban:

“Hamarosan meg fog jelenni egy személy – írta Bhaktivinoda Thákura – aki beutazza majd az egész világot, s mindenhol elterjeszti az Úr Caitanya tanításait.”

“A Harináma-sankírtana (Krisna szent neveinek extatikus éneklése) hamarosan el fog terjedni az egész világon. Ó, mikor jön el az a nap, amikor amerikai, angol, francia, német és orosz emberek karatalokkal és mrdangákkal zenélnek és a Hare Krisna mantrát éneklik?”

“Mikor jön el az a nap, amikor a fehérbőrű külföldiek eljönnek majd Srí Mayapur-dhámába, és csatlakoznak a bengáli vaisnavákhoz, hogy együtt énekeljék: Jaya Sacinandana, Jaya Sacinandana? Mikor jön el az a nap?”

A jóslatok beteljesítője A. C. Bhaktivedánta Swámí (Sríla Prabhupáda) volt, aki szintén 1896-ban jelent meg, ugyanakkor, amikor Bhaktivinoda Thákura elküldte a könyveket a tengeren túlra. “Úgy kell tekintenünk – mondta egyszer Sríla Prabhupáda – hogy Sríla Bhaktivinoda Thákura volt a Krisna-tudatú mozgalom (ISKCON) tiszta formájának eredete.”

1986-ban, csupán 100 évvel Bhaktivinoda Thákura harmadik jóslata után háromezer “fehérbőrű bhakta” érkezett Amerikából, Angliából, Franciaországból, Németországból, Oroszországból és ötven más országból az ISKCON Mayapura Chandradoya Mandir központjába.

Bhaktivinoda Thákura a lelki világban Kamala-mańjárí. Puspa-samádhija bhajana kutirjában található a Rádhá-kundánál.