Minőségi japareform – Megvalósításom 4. rész – Meditáció a jelentésen – Japa meditáció

Hare Kṛṣṇa kedves vaiṣṇavák!

Némi szünet után szeretném folytatni a japa meditációval kapcsolatos hozzájárulásomat. Legutóbb befejeztük Śrīla Śacīnandana Mahārāja tanácsait, melyek 6 lépést ajánlottak a szent név éneklésének tökéletesítése érdekében. Most szeretném elétek tárni Mahārāja saját megvalósítását, meditációját (talán nem az egyetlent, de az egyik számomra rendkívül vonzó, romantikus megközelítést), mely így hangzik:

Śacīnandana Swami személyes megközelítése japával kapcsolatosan
Szeretnék most elmondani valamit a személyes élményemből. Számomra a japázás egy szent expedíció, mely azzal a céllal történik, hogy egyre mélyebben behatoljak egy misztériumba: Kṛṣṇa neve nem különbözik magától a személytől. Képzeljétek el, hogy beléptek egy ősi kastélyba, melyben meg kell találnotok a tulajdonost, aki a barátotok, és a kastély legmeghittebb, legszemélyesebb magánkápolnájában vár rátok. ám mielőtt ide eljutnátok, számos termen, szobán kell keresztülmennetek. A termeket, szobákat őrök védik a nemkívánatos látogatóktól, és meg kell győznötök őket arról, hogy a tulajdonos valóban vár titeket.
Mielőtt tehát a legmeghittebb szobába jutnék, ahol minden korlát nélkül, abszolút zavarmentesen lehetek együtt a nāmi-val, az Isteni Párral, három előtéren át vezet az út. Az első terem őre azt vizsgálja meg, hogy megfelelően erős hitem van-e abban, hogy a név nem különbözik a megnevezettől. A Parma Purāna (a vers idézve van a Śrī Caitanya-caritámritában is) leírja, hogy mi az a szent név, és hogy miként kell megértenünk az azonosságát Kṛṣṇával: nama csintámani kṛṣṇas csaitanya-rasza-vigrahaḥ pūrṇaḥ śuddho nitya-mukto ’bhinnatvān nama–nāminoḥ. Rendelkeznem kell azzal az alapvető hittel, hogy: „Igen, most leülök, és valóban együtt leszek Rādhāval és Kṛṣṇával.” Ez tehát az első terem teszt-feladata.
Utána benyithatok a második terembe. Itt azt kell bizonyítanom, hogy képes vagyok szeretettel gondolni a szent név jelentésére. Mit kell ehhez tennem? Hogyan kell megszólítanom? Kit kell megszólítanom? „Hare Kṛṣṇa! Kérlek titeket, engedjétek meg, hogy szolgáljalak Benneteket. Kérem, fogadjatok el, kérem, kérem, fogadjatok el!” Nincs ennél jobb ima, nincs jobb megszólítás.
A harmadik terem Mahāprabhu tanítása, az az érzés, amikor a távollét igen intenzív hangulata hatja át a szívemet. Akik elégedettek ezzel a világgal, akik nem az életük végső értelmeként éneklik a szent neveket, azok csak a szájukkal mondják ki a neveket, nem a szívükkel. Csak a távollét fájdalmas érzése képes meglágyítani a szívünket: „Én Uram, szükségem van Ráḍ! Te vagy az egyedüli menedékem. Ó Góvinda, szükségem van ráḍ!” Csak azok léphetnek tovább, akik ebben a hangulatban japáznak.
Megjegyzés: A távollét érzése lelki értelemben azt jelenti, hogy habár Kṛṣṇa távol van az érzékeink számára, habár vágyunk rá, de Kṛṣṇa jelen van a tiszta szívünkben. Ezért a panaszainkat a Śikṣāṣṭaka hatodik versének hangulatában kell kifejeznünk:
„Ó Uram, valahogy beleestem ebbe a szörnyű anyagi világba. Nincs itt semmi dolgom. A düh és kéj hullámai ide–oda dobálnak, az anyagi vágyak krokodiljai el akarnak nyelni. Szépen kérlek uram, emelj ki ebből a félelmetes óceánból, és helyezz engem porszemként lótusz lábadra.”
Hit (sradhá), tudatosság a mantra jelentéséről, megfelelő hozzáállás, majd a vágyakozás kifejezése tehát a három feladat, amit teljesítve keresztül mehetünk a termeken, majd – ha a szent név kegyesen megengedi – megnyílhat a belső kápolna ajtaja. Ha Ő úgy akarja, tālān sokáig kell még várnunk az ajtó előtt, de csak várunk. Leülünk ott, és várunk. Néha parányi rés nyílik rajta, és a kegy ragyogó sugara betekintést enged, vagy isteni illat hatja át a légkört, és ilyenkor biztosan tudjuk: Igen, a Mesterünk, az Urunk odabent van. Így boldogan várok ra az ajtaja előtt. Nem kiabálok, nem hangoskodok japázás közben, de így is hall engem, és amikor úgy gondolja, megnyitja az ajtót. Hare Kṛṣṇa.

Amikor kipróbáltam a „gyakorlatot”, számomra meglepően támogató hangulatot teremtett, hogy bárhol is legyek, valóban a szent név birodalmába kerüljek. Nem a „belső kápolnába”, de legalább az országába, arra a cintāmaṇi világra, ahol minden lépés egy tánc, minden szó egy dallam, ahol csodálatos illat tölti be a levegőt, és ahol minden élőlény a maga módján a szent nevet énekli, zengi, suttogja… A templomban természetesen könnyebben sikerült felidéznem a javasolt képeket, de nagy örömömre néha sikerült idegen környezetben is. Elhalkultak a külső hangok, elhalványultak a fények, és lassan felderengett a kastély képe, majd a bejárat, a lépcsők (hasonló lépcsők, mint Új Vraja Dhámban a Góvinda téren), majd az első terem…

Sok sikert kívánok mindenkinek, aki bátran nekivág a kalandnak, aki kiállja a próbákat, és kérem a kegyeteket, hogy egyszer nekem is sikerüljön eljutnom hőn szeretett iṣṭa-dévánk ajtaja elé. Hare Kṛṣṇa (Gaura Nitāi d)